egy kis filozofálás

Sokan nem tudjátok rólam, de szoktam meditálni, gondolkozni, kicsit elemezni az élményeket.
Hát ez az indiai utazás elég sok merengésre ad okot.
Tegnap nagyon rossz hangulatban voltam, szomorú voltam. Már nagyon kezd elegem lenni a távollétből, az egyedüllétből, az egymásra utaltságból, a tehetetlenségből.
Annyi mindent meg kellene itt nézni, magunkba szívni, de sajnos nincs olyan vezetőnk aki segítene ebben. Ketten Bélával meg egyértelműen nem fogunk nekivágni a felfedezésnek.
Nagyon nehéz itt megértetni velük bármilyen egyszerű dolgot is, mert az angolt csak látszólag beszélik. Kedvesen bólogatnak, egy-egy szót megértenek, de azt hogy valójában mit szeretnél nem igazán. Ettől nagyon tehetetlennek érzem itt magam és rémültnek is, mert így a nagy felfedezés meghiúsulni látszik.
Igazából eddig nem sokat láttunk a városból, az irodából és a szállodából annál többet.
De india igazi megismeréséhez egy szállodai szobában való ücsörgés vagy a szálloda elhagyott éttermében való blogírás nem segít hozzá.
Tegnapi búskomorságomon Laci felolvasásai (Paulo Coelho: A fény harcosa) és egy kis meditáció segített.
Ez az utazás nagy kihívás nekem, mert az egyedüllétet és az egymásrautaltságot kell itt megtanulnom, ami szép kis lecke az élettől....

Tegnap ahogy utaztunk az autóban (biztos a saját lelkiállapotom hatására) a szomorú Indiát láttam. Ahogy haladtunk el az összetákolt házak mellett, a szeméthalmazok mellett, a mezítláb szaladgáló koszos gyerekek mellett, a létbizonytalanságban tengődő emberek mellett, csak még jobban elfogott a szomorúság....
Ez is egyfajta tanulsága az utazásnak....

Ma már jobb a kedvem, szebb az élet...
Éljen a sokszínű India...